Amikor a családról beszélünk, célszerű mindig rendszer szemléletben gondolkoznunk, ahol minden egyes családtagnak megvan a saját maga szerepe, mint ahogyan a testben is minden szervnek és testrésznek. Más egy apának és egy anyának a szerepe és más a nagyszülőknek és a többi rokonnak is a szerepe a család életében. De mégis mindenki a család egészének fontos része, és bárkinek bármilyen pozitív jelenléte, szeretete, segítőkész hozzáállása, vagy éppen tartós hiánya, romboló „viselkedése” nagy hatással van a család működésére.
Ha a családokról beszélünk, a rendszerszemlélet megemlítése mellett még fontosnak tartom, hogy kitérjünk a család mentálhigiénés funkcióira is, amelyeket Caplan foglalt össze 1976-ban: (Horváth-Szabó, 2016)
- Caplan szerint a család a világra vonatkozó információk összegyűjtője és terjesztője
- visszajelzést és útmutatást ad
- világképet és életfilozófiát ad,
- eligazít és segít a problémák megoldásában
- gyakorlati és konkrét segítséget ad
- a pihenés és regenerálódás helye
- referencia és kontrollcsoportként működik
- az identitás forrása
- növeli az érzelmi teherbírást. (Horváth-Szabó, 2016: 20-21)
A család működés szerinti megközelítése
A családot, mint rendszert Hoyer Mária gondolatai alapján két szempont szerint közelíthetjük meg: ha a tagok egymás közötti viszonyai alapján szeretnénk vizsgálódni, akkor interakció alapú megközelítésről beszélünk, ha pedig a család működésének szempontjából szeretnénk vizsgálatokat folytatni, akkor működés szerinti megközelítésről beszélünk. (Hoyer, 2010) Én most a működés szerinti megközelítés alapján szeretném tovább vizsgálni a családokat. Ez alapján megkülönböztethetjük egymástól az egészségesen működő és a nem egészségesen – diszfunkcionálisan működő családokat.
Az egészséges család jellemzői
Az egészséges család tagjai Hoyer Mária gondolatai alapján valódi értékrend szerint élnek egy kiszámítható, nyugodt környezetben, ahol nem kell félni a hirtelen, kiszámíthatatlan és meggondolatlan döntésektől, a káosztól és a hibáztatástól. Ez egy olyan család, ahol fontosak a családi rituálék, az ünnepek és az egymás felé történő érzések megélése és kimutatása.
Lehetőség van az esetleges negatív érzések, indulatok megélésére is, de a család képes és tud is utána ezekről beszélni – ezáltal lehetőséget teremtve arra, hogy a jó és a rossz érzések is jobban feldolgozásra kerüljenek. Ezekben a családokban a családtagok megtanulják érzelmileg is támogatni és tisztelni egymást és saját magukat is. A bizalom és a megértés ugyancsak az egészséges családok működésének egyik gyümölcse, ami az életben sokszor erőt adó támasza lehet a család tagjainak. Fontos és magától értetődő a kommunikáció, a feladatok és a felelősségek családon belüli megosztása is.
A minősítés és az áskálódás, bármilyen jellegű agresszivitás távol marad az ilyen családoktól, nem megmérgezve azok napjait és tagjait. Az egészséges családokra még az is jellemző, hogy váratlan helyzetek esetében is képesek úgy reagálni, hogy a rendszer meg tudja őrizni stabilitását.
A diszfunkcionális család jellemzői
Ezzel szemben a diszfunkcionálisan működő családok élete számtalan nehézségnek van kitéve. Hoyer Mária mentén ezek a családok ellentétben az egészségesen működőkkel, nem tudnak a problémáikkal azonosulni és nem képesek kezelni a rossz érzéseiket. Képtelenek a saját magukkal és a másokkal való egyenességre, őszinteségre.
A túléléshez szükségük van arra, hogy elkerüljék a problémákkal, és a saját magukkal való szembenézést. A bizalom szinte teljesen ismeretlen fogalom számukra. Azonban a bennük felgyülemlő rossz érzést és stresszt valamilyen módon le kell, hogy vezessék, így ennek teret engednek, leginkább a viselkedésben. Olyan az élet ezekben a családokban, mintha a család tagjai között falak lennének. Sokszor azt is megfigyelhetjük a diszfunkcionálisan működő családokban, hogy a valódi családi szerepek eltolódnak, felcserélődnek.
Nagyon sok idő és energia elmegy az ilyen családokban veszekedésekre, érzelmileg manipulatív játszmákra, zsarolásokra, haragtartásra, a kifelé mutatott, mi jól vagyunk élet látszatának fenntartására. Gyakoriak az egymásra mutogatások, a bizalmatlanság és a családon belüli instabilitás.
A szocializáció egyik legfontosabb intézménye a család
A fenti gondolatok is jól szemléltetik, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy egy gyerek milyen családban szocializálódik. A legtöbb ember természetes, szeretet iránti igényéből fakad, hogy egy egészségesen működő, gondoskodó családban szeretne élni, gyerekként is és felnőttként is. Meglátásom szerint azonban ezt korántsem annyira könnyű megvalósítani és megélni, sem szülőként, sem gyerekként egy olyan világban, ahol egyre inkább a teljesítmények elérése és az önérvényesítés dominál. Ahol az egyénnek gyakran kevés ideje jut még saját magára is. Ahol azt látom, hogy sok szülőnek már szinte alig van, vagy talán egyáltalán nincs is ereje foglalkozni a gyerekkel. Nem lehet tehát eleget hangsúlyozni a család fontosságát és annak felelősségét egy gyermek életében. Philip Zimbardo azt írja, hogy „minden gyermeknek szüksége van apára és anyára is egyaránt. Hiszen mindketten másfajta szeretet adnak a gyermeknek.”
Ahhoz, hogy összhangban tudjunk lenni a családunkkal, első körben leginkább saját magunkkal kell harmóniába kerülnünk. Ha jelen tudunk lenni a saját életünkben és elég figyelmet és energiát szentelünk emellett a családunk tagjaira is, valamint szem előtt tartjuk azt is, hogy a család egy olyan élő rendszer, ami „gondozást igényel, ugyanúgy, mint egy növény”, akkor remélhetőleg már sokat tettünk annak érdekében, hogy családunkban egyre erősebbé váljon az a bizonyos védő háló.
Mindemellett pedig ha azt érezzük, hogy egyedül már nem tudjuk megoldani a családi vagy párkapcsolati konfliktusainkat, ne féljünk segítséget kérni és család vagy párterapeutákhoz fordulni.
Források:
Stuart Jeffries, 2015 – The Guardian
Hoyer, M. (2010). Sóvárgás és szenvedés. Budapest: L’Harmattan.
Horváth-Szabó, K. (2016). A házasság és a család belső világa. Budapest: Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány.
