Talán nem is gondolnánk, hogy mennyire meghatározó fontosságúvá válik felnőttkorunkban az az időszak, amit a fogantatásunktól kezdve, a születésünket követő pár éven keresztül az édesanyánkkal eltöltünk. Ugyanis ebben az időszakban alakul ki az a kötődési mintánk, amely egész életünkben elkísér bennünket, és meghatározza az emberekhez és a világhoz való viszonyulásunkat, valamint nagymértékben kihatással van párkapcsolatainkra is, beleértve egyaránt az ismerkedés vagy már az elkötelezettség időszakát is.
Amikor a kötődésről beszélünk, Mary Ainsworth nevét mindenképpen meg kell említenünk ebben a témában, hiszen ő volt ezen terület kutatásainak egyik legmeghatározóbb alakja. Vizsgálatai alapján az alábbi négyféle gyermekkori kötődési alapmintázatot különböztetjük meg egymástól:
- biztonságos kötődés
- bizonytalan, vagy elkerülő kötődés
- bizonytalan, vagy ambivalens kötődés
- dezorganizált kötődés
Most ezeket a kötődéseket vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről is. A történet ott kezd érdekessé válni, amikor a pár egyes tagjainak eltérő a kötődési mintájuk, amellyel belépnek egy ismerkedésbe, majd pedig a párkapcsolatba. És mit is mutatnak a számok? Hazánkban a legnagyobb arányú -60 százalék körüli- a biztonságos kötődésűek aránya, míg a bizonytalan elkerülőké 20 százalék körüli.
Na de mit is lehet ezekről a kötődésekről tudni és hogyan is alakulnak ezek ki gyerekkorban?
A biztonságos kötődés úgy alakul ki gyermekkorban, hogy az anya folyamatosan figyeli a gyermek igényeit, szükségleteit és azokat ki is elégíti. Az ilyen kötődésben felnövekvő gyermek felnőtt korára előreláthatólag képes lesz biztonságos és stabil kapcsolatok kialakítására, türelemre, a másikra való odafigyelésre. Azaz képes lesz biztonságban érezni magát a saját életében, más megerősítése nélkül is.
Nem a párkapcsolatától és a környezetétől várja saját értékességének igazolását, és nem akarja majd siettetni, valamint rögtön konzerválni a jó dolgokat. Van kellő biztonságérzete, türelme és önbizalma ahhoz, hogy tudja, ő elég jó, és azzal is tisztában van, hogy ma és holnap is kelleni fog a másiknak.
Azt is mondhatjuk, hogy a saját magába és a másik emberbe vetett bizalma és hite egészséges. Hiszen korai gyermekéveiben megtapasztalhatta azt, hogy édesanyja mindig ott volt vele és mellette, amikor arra neki a legnagyobb szüksége volt. Megtanulta, milyen gyermekként biztonságban létezni, felnőni és ezt a biztonság érzést tovább tudta magával vinni a felnőttkorba is.
A bizonytalan/elkerülő kötődés során az anya már többször magára hagyja gyermekét annak igényeivel és szükségleteivel együtt. Vagy ha nem is hagyja őt magára, valahogy mégsem tudja igazán átérezni és megérezni azt, hogy a gyermeknek mire van szüksége, így annak maradnak kielégítetlen szükségletei. Lehet, hogy ott van mellette az anya fizikailag, de lelkileg vagy időben mégsem tud teljesen ráhangolódni a gyermekére, kapcsolódni hozzá, mint ahogyan azt a fenti esetben láthattuk.
Mindennek hatása úgy nyilvánulhat meg a gyerek felnőttkorában, hogy rosszabbul, nehezebben kezeli már a másoktól való függést és a kiszolgáltatottságot. Hiszen megtanulta kiskorában, hogy magára van hagyva a nehéz helyzetekben, és saját magának kell kidolgoznia az élet nehézségeit megoldó mintákat, mondhatni csak magára számíthat. Ez azt is eredményezheti, hogy az ilyen kötődési háttérrel rendelkező személy felnőtt korára távolságtartóvá válhat és nehézséget jelenthet számára az önkifejezés, saját igényeinek felismerése, képviselése és a bizalom megélése a másokkal való kapcsolatokban.
A bizonytalan/ambivalens kötődés során az anya egyszer-egyszer elérhető érzelmileg a gyermek számára, máskor pedig elutasító. Nem nyújt a viselkedésével teljes mértékben biztonságot a gyermekének, akiben így bizonytalanságot kelthet.
Ahogy a szakirodalom is írja, az ilyen kötődési háttérben felcseperedő fiatalból felnőttként nagy valószínűséggel szorongó ember lehet, aki egy párkapcsolatban nagyon is szeretne kapcsolódni társához, de erősen benne él az elutasítástól való félelem, ezért folyamatos megerősítésekre és kommunikációra van szüksége ahhoz, hogy saját magát biztonságban érezze és értékesnek vélje.
A dezorganizált kötődés során az anya viselkedése egyszerre generál félelmet és biztonságot is a gyermek számára. A szakirodalmi megfogalmazások alapján a rémületet, félelmet az anya vagy gondozó bántalmazó magatartása, depressziója idézheti elő. Az ilyen körülmények között felnövekvő gyermeknek a későbbiekben stresszkezelési nehézségei adódhatnak, illetve a mentális és szociális készségek kibontakoztatásának területén is elakadásokra lehet számítani.
De mit is tehetünk abban a helyzetben, ha nem biztonságos kötődéssel érkezünk meg a felnőttkorunkban egy párkapcsolatba?
Sokunkat érinthet ez a kérdés és ennek nehézségei. Sokszor talán nem is tudjuk, hogy valójában kötődési nehézségek, kötődési sebek állhatnak a párkapcsolati konfliktusaink, nehézségeink hátterében. De mik is lehetnek ennek az árulkodó jelei? Például az, ha a kapcsolatainkban többször is azt éljük meg, hogy senki nem ért meg minket, vagy azt érezzük, hogy nem fogadnak el minket, úgy ahogy vagyunk, vagy mi nem tudjuk megérteni vagy elfogadni a másikat, annak, aki ő valójában.
De ugyanígy jelzőértékkel bírhat számunkra az is, ha görcsösen ragaszkodunk a társunkhoz, és alig hagyunk neki némi levegőt, mozgásteret, féltékenykedünk rá, vagy folyamatosan megerősítésekre vágyunk tőle, vagy nehezen tudunk benne, vagy másokban megbízni. Ilyen esetekben talán az lehet a leghatékonyabb megoldás, hogy megpróbáljuk kicsit közelebbről is megvizsgálni saját kötődési mintázatunkat és annak működését.
Megkérdezhetjük a szüleinket is, hogy mennyi (minőségi) idejük volt ránk gyermekkorunkban, vagy ha vannak idősebb testvéreink, tőlük is megkérdezhetjük, hogy édesanyánk, édesapánk mennyi (minőségi) időt töltött velünk? Nehézségek esetében akár külső segítség, pszichológus segítségének igénybe vételével is elkezdhetjük begyógyítani kötődési sebeinket. Elindulhatunk ezzel egy folyamatban, egy olyan úton, amely a „változás kavicsaival” van kikövezve.
Sosincs késő elkezdeni változni és változtatni egy olyan viselkedési mechanizmusunkon, ami nehézségeket okoz az életünkben. Hiszen ahogy a címben is utaltam rá, a gyermekkorunk sokszor visszaköszön a felnőttkori párkapcsolataink mezején is, sokszor a legváratlanabb helyzetekben.
Forrás: Cole, M. (2003). Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris Kiad