Mészáros Piroskával, addiktológiai konzultánssal, metamorphoses meseterapeutával beszélgettem a mesékről és azok gyógyító erejéről. Piro 2002 óta foglalkozik szenvedélybetegekkel és hozzátartozóikkal, egyéni- páros és családi konzultációkat vezet és ezekben a konzultációkban sokszor hívja segítségül a mesék varázslatos világát.
Sokan lehet, hogy azt gondolják, hogy a mesék csak gyerekeknek szólnak, azonban ez nem így van. Erőforrásként és kapaszkodóként szolgálhatnak BÁRKINEK, aki olvassa, vagy éppen csak nyitott füllel hallgatja őket. De mégis hogyan találhatjuk meg a mesékben megbújó tanításokat? Hogyan alkalmazhatjuk a mesék tanító és változást segítő erőforrásait az életünkben?
Mesélnél pár szót Magadról Piro? Hogyan és kikkel dolgozol a mesék mentén?
Az addiktológiai munkám során népmesékkel is dolgozom, a meseterápiát Boldizsár Ildikótól, és Luzsi Margótól tanultam. A népmese olyan bölcsesség alapú tudás, amihez bármikor hozzá lehet nyúlni és segítségül lehet hívni. Elsősorban felnőttekkel, függőkkel foglalkozom, és egy-egy mese elmondása előtt el szoktam mondani, hogy a mese réges-régen felnőtt műfaj volt, a mesehallgatás ősidőktől fogva közösségi élmény, hiszen az írásbeliség előtt is épp így adhatták tovább a mesemondók, történetmesélők az adott közösség számára fontos üzeneteket, a túléléshez, fejlődéshez szükséges ismereteket. A régi idők embereinek természetes volt, hogy ülnek a tűz körül, vagy épp egy fonóban és történeteket mesélnek egymásnak. Elképzelik magukat egy-egy mesebeli szereplő bőrébe bújva, szinte látják maguk előtt a történetet, képről-képre haladnak, ahogyan a mese fonala haladni enged, hol elidőzve egy helyszínen, hol átszaladva, mindennek jelentősége van, figyelni, jelen lenni kell. Valahogyan szinte minden élethelyzetünkre találhatunk egy-egy olyan mesét, amit segítségül hívhatunk ahhoz, hogy egy másik nézőpontból is rá tudjunk nézni a velünk történtekre.
Milyen megküzdési mintázatokra taníthatnak meg bennünket felnőttként is a mesék?
Általában minden mese azzal indul, hogy valamilyen idillinek induló kép összeomlik, valami elromlik, mint ahogyan ez sokszor az életünkben is történik. Ilyenkor sokszor és sokáig ismételhetünk valódi megoldást nem hozó mintázatokat, vagy épp megtanulunk elmenekülni a fájdalmat jelentő érzések elől, ami hosszabb távon még jobban megnehezíti a probléma valódi megoldását.
A mesékkel való kapcsolat talán épp itt jelenthet először segítséget, hogy amit én jelenleg tudok, az a megküzdési mód ugyan nem hoz eredményt, de megnézhetem, hogy egy jól megválasztott mese milyen más lehetőséget, szempontokat kínál számomra. A mesebeli hős például kitűz maga elé egy célt, és ezt követve elindul az óperenciás tengeren is túlra, az üveghegyen is túlra. Ha ezt a saját életünkre fordítjuk, azt látjuk, hogy a megszokott mintáink nem elegendők, ki kell lépni a komfortzónánkból, másképp kell csinálnunk, mint ahogyan eddig próbáltuk. Közhelyesen hangzik, de a mese ilyen szépen mutatja mi mennyire igaz. A mesék a megcselekedhető tartományba visznek, emiatt aztán útra kell indulnunk és ki kell tűznünk magunk elé egy célt, hogy mit is szeretnénk elérni, min szeretnénk változtatni, vagy miben szeretnénk fejlődni. A mesehősnél hamuban sült pogácsa van útravalónak, ha megnézzük, nekünk milyen útravaló jutott, vagyis beletekintünk az otthonról kapott tarisznyába, megláthatjuk erősségeinket, gyengeségeinket, a nehézségeket és kirajzolódnak fejlesztendő területeink, és lehetőségeink is.
Hogyan hallhatjuk meg a mesék valódi, gyógyító üzenetét?
Fontos, hogy a mesék gyógyító erejét bárki tudja használni, aki nyitott füllel hallgatja vagy olvassa a meséket, és van benne kíváncsiság és változásra való hajlandóság. Nem egy-egy mese gyógyít, hanem az, ahogyan kapcsolódni tudok hozzá: ha megtalálom magam a mesében, a saját valóságom és a mese valósága találkozni tud.
A függőkkel végzett munkámban sokszor használom a meséket, és miután elmondom a mesét (a metamorphoses meseterápiában élőszavas mesemondást alkalmazunk) az első kérdés általában az, hol találja magát ebben a mesében, melyik helyszínen van éppen? Mit csinál ott, milyen érzés ott lenni? Az összes érzékszervünkkel bejárjuk azt a mesebeli helyszínt, ha ott van dolga. Mit lát, mi veszi körül, milyen illatot érez, milyen hangokat figyel meg, milyen tapintása van a tárgyaknak. Ha csoportban dolgozunk, meg is festjük az élményt. Mesetérképet is szoktunk készíteni és azon elhelyezzük magunkat, könnyebb úgy rálátni az egész történetre. A beszélgetés kapcsán szépen kirajzolódik, hogy mi a személyes feladat, küldetés azon a helyen és persze miért éri meg változtatni, mi is a cél.
Úgy választok mesét, hogy az mindig valamilyen módon tartalmazza a kliens problémáját és a megoldás kulcsait. Az életben ugye, ha problémával találkozunk, mindjárt két út közül is választhatunk. Az egyik az, hogy látjuk ugyan, hogy változtatni kellene, de az ehhez kapcsolódó érzést, a szorongást, feszültséget nem bírjuk elviselni, ez általában szerhasználathoz, kényszeres cselekvésekhez, vagyis a függőség ördögi köréhez vezet. Itt persze a szerhasználaton túl gondolhatunk hétköznapinak tűnő elfoglaltságokra is, pl. játék, sorozat, közösségi média és rengeteg más egyéb függőségre is, a lényeg, hogy el tudjunk menekülni az aktuális problémáink, feladataink elől. A másik út lehet az, hogy nekiveselkedünk, ahogyan a mesehősök mutatják: „egy életem, egy halálom…!” És elindulnak. Biztos, hogy rengeteg nehézséggel kell szembenéznie egy mesehősnek, ez is a tanítás része, áldozathozatal nélkül nem fog sikerülni.
És mi van a mesebeli segítőkkel? Ők mire taníthatnak bennünket?
Igen, fontos kérdés a mesékben, hogy milyen segítőkkel találkozik a mesebeli hős. Az út mentén ott van a remete, a koldus, a vadász, vagy akár a segítő állatok. Általában valamiért cserébe-legyen az alamizsna, ajándék, menedék-segítenek az úton a problémák megoldásában, a cél elérésében. Ez is egy nagyon nagy tanítás lehet számunkra, hiszen elgondolkodtathat azon, hogy van-e bennem elegendő nyitottság arra, hogy tudjak kérni és elfogadni segítséget? És hogy én tudok-e adni? A mai társadalmi valóságban még mindig jelen van, hogy egyedül kell boldogulnod, és ha nem tudod egyedül megoldani a problémáidat, akkor gyenge vagy. Milyen fontos felismerés lehet, hogy nem vagyunk mindenhatók: a lépéseket ugyan mi visszük véghez, de mindig lehet segítséget kérni, és elfogadni, úgy sokkal könnyebb.
A mesékben a segítővel való találkozás után jönnek a nehézségek, például a mesehős beérkezik a sűrű, sötét erdőbe. Ott találkozik valamilyen lehetőséggel, de meg is kell küzdenie érte a félelmeivel, a boszorkánnyal, óriással, mindenféle veszélyes lényekkel. Az erdőben a lehetőség találkozik azzal, ami van. Az életünkben is beazonosítható, hogy hol tévedtünk el, mi a mi erdőnk, a mi boszorkányunk, óriásunk, szörnyetegünk, sárkányunk. találkozhatunk olyan minőséggel, ami elgondolkodásra, változásra, változtatásra késztethet és segíthet megmérkőzni az addigi berögzült játszmáinkkal, beidegződéseinkkel.
Az is benne van a mesékben, hogy az eredményhez idő kell. A megoldás nem azonnal és nem instant érkezik. Nem oldódnak meg varázsütésre a nehéz helyzetek, hanem próbákat kell kiállniuk a mesehősöknek is, éppen úgy, mint nekünk is az életben. Biztosan mindenki hallott már olyan mesét, amiben a legkisebb királyfinak, vagy a legkisebb szegénylegénynek sikerül megoldani a problémát, de előtte már több testvére is próbálkozott és ők valami miatt elbuktak. Ez a valóságra vetítve reménykeltő lehet: van, hogy többször kell nekivágnunk, többször kell megpróbálnunk az adott kihívást, és ami nem sikerül előszörre, az lehet, hogy sikerülni fog másodjára vagy harmadjára. Fontos, hogy a mesehős fejlődik, minden szinten több lesz, mint az előzőn: beépíti a korábbi kudarcok tapasztalatait is, azokból tanul. Éppen így van ez a felépülésben, és az élet egyéb területein is. Fontos kérdések lehet például az, hogy tudok-e fejlődni és tudok-e haladni a kitűzött célom felé? Előrébb jutok-e valamiben, vagy sem? Hogyan tudnám másképp csinálni?
Szerinted hogyan válhatunk a saját életünk meséjének hősévé?
Szerintem így is úgy is azok vagyunk. De az fontos, hogy beletörünk-e a nehéz élethelyzeteinkbe, és ez lesz a végzetünk, vagy kezünkbe vesszük a sorsunk fonalát és kimunkáljuk azt az új működési módot, azt az új irányt és stratégiát, ami hosszú távon is segíthet túllépni a nehézségeken, kihívásokon. Leginkább úgy válhatunk hőssé a saját mesénkben, hogy szembe merünk nézni a nehézségekkel és elismerjük magunk felé a megtett utat is, és azt is, ha valamit meg tudtunk csinálni, ha valami nehézségen és akadályon túl tudtunk lépni, észrevesszük a mérföldköveket. A kapcsolatainkban való változás, fejlődés mentén válhatunk talán leginkább a saját életünk mesehősévé.
Nagy Zsolt